steve-jobs-idezet

Steve Jobs motiváló sorai

Egyike volt a legnagyobbaknak. Az Apple létrehozója a mai napon lenne még csupán 61 éves. Őrá emlékezünk, tőle idézünk ma. Tudjuk, soraiban sokatok találnak motivációt, értéket. “Ha csak ülsz és figyelsz, észreveszed, milyen fáradhatatlan elméd. Ha megpróbálod lenyugtatni, az csak ront a helyzeten, de egy idő után mégiscsak megnyugszik, és amikor ez megtörténik, képes leszel Read More

szemelyisegteszt

Önismereti teszt: válassz egy emberkét, sokat elárul rólad

Pip Wilson brit pszichológus főként az érzelmi intelligenciával és annak fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott, leginkább viselkedési zavarokkal küzdő betegeknél. Ezt a fás-emberes tesztet azért alkotta meg, hogy diákok tanulási nehézségeit tanulmányozza, de hamar kiderült, hogy felnőtteknél is ugyanolyan jól működik.   Tehát: nézz a képre, és válaszd ki, te melyik kis ember vagy, aztán azt, melyik szeretnél lenni! Read More

picture-7

A még részegen felkelés szabályai késő húszasoknak, korai harmincasoknak

0. Mielőtt kinyitod a szemed, nagyon erősen reméld, hogy otthon vagy. Ha otthon vagy, az sokkal könnyebbé fogja tenni a pillanatokon belül bekövetkező pokoljárást. Ha otthon vagy, az emellett sok mindent jelent:   a. Képes voltál valahogy hazateleportálódni. Az jó, az nagyon jó! b. 80%-os bizonyossággal állíthatod, hogy megvan a kulcsod és nem úgy kellett Read More

f5d39fcbd2e501c364a0860a604c09ef5dde52a6

2016. február 22. – telihold és tízmilliószoros nap

Hétfőn az év első tízmilliószoros napján telihold lesz A Hold a Szűz jelében lesz, ami a bennünk lévő kötekedő, kritikus énünket hozza felszínre. Eközbena Halak Nap sértődékennyé és hiper érzékennyé tesz mindenkit. Szóval február 22-én, hétfőn mindannyian egyszerre leszünk kritikusak és a kritikára érzékenyek. Ebből bármikor konfliktus pattanhat ki. A megoldás a józanság és a Read More

12705195_1142733045776864_3132686663283197993_n

A betegség olyan, mint egy gyomnövény – Dr Lenkei Gábor sorai

Ismét Dr. Lenkei Gábor sorait idézzük „Tehát a betegség nem egy független valami! A betegségért meg kell dolgozni! Az nem „derült égből villámcsapás”!… Valaki harminc-negyven évig szorgosan „szárogatta a kertjét”, majd egyszer csak, hogy, hogy, nem rosszabbul lett!… Kihívnánk egy kertészt egy csonttá száradt kerthez, és azt mondanánk: „Hát nézze már, nem értem mi van Read More

sas_madarkent__dama_lovag_erdos_anna_1477434_1817

Az idő: MOST! 9 felemelő és elgondolkodtató idézet Eckhart Tollétól

Eckhart Tolle német származású író, spirituális tanító gondolataival küldünk nagy adag motivációt, erőt és energiát a mai napra neked! Nyúlj vissza később is ezekhez az idézetekhez, gondolkodj el rajtuk – lélekemelőek! “Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen – kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve! Gondolod, akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is Read More

12644760_1689171584674957_6250045944225836037_n

Ezt írta az édesanya, amikor meglátta hétéves gyerekét az iskolai bizonyítvánnyal

… amikor érte mentem délután az iskolába, sírva várt. Nem értettem, kérdezgettem, aggódtam, de csak nem felelt. Bántottak? Fáj valahol? Későn jöttem? Hagyjam. Rendben. Itthon kibökte, hogy megkapták a félévi bizonyítványt. Végre! – gondoltam, és úgy téptem fel az üzenőt, mintha életem első ajándékát bontanám, mindezt felhőtlen gyermeki izgalommal. Fél szemmel látom, hogy ő mindeközben Read More

12647454_1133119283404907_8139437773201156209_n

Miért ennyire fáradt egy kisgyerek délutánra? Dr. Lenkei Gábor sorai:

A Facebookon futótűzként terjed egy részlet Dr. Lenkei Gábor “Egészségünk titkai” című közönség előtt tartott előadásából. A szöveg tanulságos és nagyon aktuális, felhívja a figyelmet egy nagyon fontos problémára, amit minden szülőnek tudnia kellene. A szöveget változatás nélkül közöljük.   “Egy barátom mesélte, cselgáncsedző. Alsó tagozatos gyerekeket edz. Meséli, hogy megjöttek a srácok, 7-8 éves srácok, Read More